Évekig kaptam a tanítást, hogy mit is jelent a valódi önkifejezés. Évekre elment a hangom, folyton rekedt voltam. Sokan mondták, hogy mond ki! Mit nem mondasz ki? Stb...
Ha ilyen egyszerű lenne :). Nem voltam soha az a típus, aki nem mondta ki. Már suliban is simán konfrontálódottam, ha kellett. Kimondtam, ami a nyelvemen volt. De ez valójában egy reaktív működés, sérüléseken, mintákon alapszik és nagyon messze van a tiszta önkifejezés fogalmától. Így ez is csak egy illúzió azt hinni, hogy a kimondás fogja gyógyítani a torok csakránkat, az önkifejezésünket. (Lehet, aki soha nem mondja ki, hanem elfojtja annak pillanatnyilag segítség lehet a kimondás - de nem ez a valódi gyógyulás.)
Amikor kimondasz, sokszor ego-ból cselekszel, reaktívan. Valójában nem a valódi érzelmeidet fejezed ki, csak azt, amit a rendszered komfortosnak érez. Lehet hajtod az igazad, lehet más fejéhez vágod, hogy megsértett, lehet okolsz, önigazolsz stb.
Az önkifejezés ott kezdődik, amikor megengeded magadnak, hogy érezd mi van benned!! Nem biztos, hogy szavakkal kell kifejezned magad. Csak az érzésnek kell utat engedned. Ez a valódi önkifejezés. És ez valóban sérült nálam. Nagyon sokszor elérzékenyültem, de persze nem mertem csak úgy sírni. Visszafojtottam. Az éreztem, ha megmutatom mit érzek valójában gyengének látnak majd és könnyen bántanak. Féltem, hogy érezzem sérülékenységemet.
Az önkifejezés gyógyítása itt kezdődik! Kapcsolódás nélkül a valódi érzésekhez, minden csak egy reaktív kifejezés. Ne kimondani akard és megmondani a tutit. Érezni akard, hogy mi van valójában benned. És ha érzed, majd tudni fogod, hogy mit kell valóban kifelé is kommunikálnod, megélned, jelezned.